Mivel a szociodráma közösségi kérdések, vélemények feltérképezését is vállalja, könnyen tűnhet sztereotipikusnak azok megfogalmazása .

Ez érthető: közös probléma jelenik meg mindenki számára elfogadható (konszenzusos) megfogalmazásban. Az árnyalatok eltűnnek a közösben, még ha az egyéni megélések és történetek meg is bújnak mögöttük.

Így aztán előfordulhat, hogy sok szociodramatikus esemény időnként a kívülálló számára az aktuális kérdéssel kapcsolatos sztereotípiák gyűjteményének tűnik. Az ülés bizonyos fázisaiban ez akár rendben is lehet.

Nyilván azonban ritka az a helyzet, amikor ennyivel megelégedhetünk. Problémák feltárásánál, a véleménygyűjtésnél, lehetséges nézőpontok feltérképezésénél igen. De amikor válaszokat, új lehetséges utakat keresünk, amelyek a résztvevők számára és az egyedi helyzetnek is megfelelnek, akkor a konzervreakciókkal és konzervválaszokkal nem megyünk messzire. 

Alapvető vezetői feladat, hogy a csoport résztvevői valódi válaszokat formáljanak közösen és egyénileg is. Azaz, a kirajzolódó sztereotípiák a a megélés valóságában konkréttá, egyedivé váljanak. Ha dichotomikusan gondolkodunk, akkor a recept egyszerű: az általános ellenszere az egyedi. Az egyediség pedig a beleélés adta konkrétságban tud megszületni, tehát a vezető feladata, hogy ezt a közeget megteremtse. 

Azzal például, hogy

• hagyja megérni a csoport valódi problémáját, ami a résztvevők sajátja az adott helyzetben.
• vagy a szerepbe helyezést elég akkurátusan végezze (amíg valódi, konkrétan kidolgozott szereplőket nem lát a színen). Erre jó lehetőségnek bizonyul  a tárgyak megjelenítése: azok viselkedésére ugyanis kevés társadalmi előírás van.
• a visszajelző körben konkrét problémára vetítteti a játékban megjelent eseményeket.

Úgy tűnik tehát, hogy a sztereotípia feltűnése funkcionális, eltüntetése pedig a vezető feladata a szociodrámában.

(A téma 2018 március 2-i Műhelyen merült fel. Helyszín: BME. Résztvevők: F.O.,G.K., H.K, K.A., P.E.,T.A.)